Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Idén ünnepli huszonötödik életévét a Mega Man franchise, amelynek keretein belül a Capcom úgy határozott, hogy méltóképpen megünnepli a jeles eseményt, így a Capcom Unity-n bejelentették, hogy egy kollekciót tesznek elérhetővé hamarosan a 3DS eShop kínálatában. A Mega Man 1-6 címre hallgató kollekciót darabonként teszik fel a szolgáltatásra, így például az első rész már december 27-én megjelenik, míg a második február 7-én, a többi felvonás pedig - a hatodikig bezárólag - 2013 folyamán érkezik majd folyamatosan.
A Capcom részéről egyébiránt a rajongók véleménye szerint nem került korrekt módon megünneplésre az, hogy negyedévszázada már köztünk van a Mega Man franchise, hiszen egy komolyabb megmozdulás kivételével egyedül a Street Fighter x Mega Man című videojáték született az évforduló okán.
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 10 órájaSzerintem ez igencsak korrekt megemlékezés így. 🙂
vendeg
13 éve, 1 hónapja és 7 órájaÁllat, kell mind 🙂