Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután olyan játékok, mint a Dead Rising 3 az ideiglenes Xbox One-exkluzivitás után megjelentek PC-re, komoly reményeket táplálunk minden olyan alkotás kapcsán, amelyek hasonló cipőben járhatnak. Ennek fényében nagy reményeink vannak a jövő tekintetében a Quantum Break, a Crackdown 3 és a Scalebound kapcsán is arra, hogy megjelenhetnek majd PC-re a későbbiekben. Hogy mi a véleménye erről Phil Spencernek, az Xbox-részleg vezérének?
Röviden és tömören az, hogy semmi sincs kizárva jelenleg, ellenben most még az a hivatalos álláspont, hogy mindhárom játék kizárólag Xbox One-ra készül, hiszen nem akarják leterhelni a fejlesztőket azzal, hogy még egy platformra kérik tőlük a programozást, mert az minőségileg negatív hatást gyakorolhatna a játékokra.
Magyarul tehát előbb várjuk meg, hogy megjelennek az adott videojátékok, aztán beszélhetünk a PC-s változatokról, amelyeknek – mivel a Microsoft számára egyre fontosabb a PC -, elég jó esélye van.
petrovicsz
10 éve, 5 hónapja és 1 heteNagyon remélem is hogy lesz PC-re mert ott lenne igazán szép!
petrovicsz
10 éve, 5 hónapja és 1 heteNagyon remélem is hogy lesz PC-re mert ott lenne igazán szép!
supermanvsbatman
10 éve, 5 hónapja és 1 heteremélem tényleg megjelenik
muki
10 éve, 5 hónapja és 1 heteElég szépen jön fel újra a PC de engem csak az érdekel hogx One-ra jöjjön időben. 🙂
warriorautobot
10 éve, 5 hónapja és 1 heteNekem az lenne a legjobb ha PS-re is jönne. 🙂
totyak
10 éve, 5 hónapja és 1 heteMi az, hogy még mindig komoly esély van? Eddig szó sem volt róla, csak mi, játékosok szerettük volna. Most fordult elő először, hogy egy fejes beszél a lehetőségről. Én várom szeretettel a játékokat.
zender
10 éve, 5 hónapja és 1 heteAnnyira hülye duma ez a nem akarjuk leterheln8i a fejlesztőket hogy hihetetlen. Kezdőcímnnek indul X1-en, most meg már évek óta tologatják. Még ezt sem képesek lefejleszteni az a baj.