Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A tavalyi E3-on a Nintendo konferencia tartogatott számunkra egy halom érdekességet, amelyek között kis híján eltörpült a Lego City Stories című alkotás bejelentése. A játékról nem is hallhattunk a nyári nagy expó óta tulajdonképpen semmit sem, ám tévedett, aki úgy gondolta, hogy a japánok lazsálnak a háttérben. A munkálatok ugyanis lázasan zajlottak, a Nintendo pedig a minap kijelentette, hogy a Lego City Stories bizony 2012-ben biztosan a boltokba kerülhet.
Hogy pontosan mikor, azt egyelőre még nyilván nem tudták megmondani a fejlesztők, de a harmadik negyedév szóba került ezzel kapcsolatban, így nem kizárt, hogy ősz magasságában kell számítanunk a játékra.
A Lego City Stories-t egyébiránt a Traveller’s Tales készíti, de szokásos Lego alkotásaikkal ellentétben ezt most csak a Nintendo két új masinájára, Wii U-ra és 3DS-re kívánják megjelentetni, betöltését követően pedig a legtöbb forrás szerint egy Lego környezetbe ültetett sandbox alkotást köszönhetünk, amit nyugodtan nevezhetnénk akár egy Lego GTA-nak is.
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteLego GTA?😮 Az de durva lenne!🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteTT nagyon jó gammákat csinál biztos jó lesz!
bettyone
13 éve, 11 hónapja és 3 heteLego GTA…úúúristen,hát az kell😄
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAz igen, GTA LEGOOOO!😄😄😄😄
braddock
13 éve, 11 hónapja és 3 heteÉrdekesen hangzik de azért kiváncsi vagyok!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteEzdejó😮
kekmedve
13 éve, 11 hónapja és 3 heteMust Have!
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteNekem ez tényleg must have, imádom a Lego gamékat!🙂
vendeg
13 éve, 11 hónapja és 3 heteKell!🙂
shade
13 éve, 11 hónapja és 3 heteÉn megnéznék már pár képet a rendes játékból is.
Ja de most nézem, hogy milyen platformokra jön, akkor nem érdekes. 😄
marco
13 éve, 11 hónapja és 3 heteAmúgy komolyan érdekelt volna?😮😄