Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Miután PC-n már 2017-ben megjelent, majd később Switch-re is napvilágot látott, nagyon ott volt az ideje, hogy más platformokon is megmutassa tudását a Stories Untold című horrorjáték, amit még a mai napon PS4-re és Xbox One-ra egyaránt elérhetővé tesz a Devolver Digital csapata. Az alkotás egy történetközpontú kalandjáték, mely a klasszikus point and click megoldásokból éppen úgy merített ihletet, mint a szöveges élményekből, ezáltal egy interaktív vizuális történetmesélés vár benne ránk, méghozzá erőteljes horrorelemekkel, ami nem meglepő, hiszen a No Code fejlesztőcsapatában ott van Jon McKellan is, aki az Alien: Isolation egyik alkotója volt annak idején.
A Stories Untold egyébiránt négy egyedi történetet mesél el nekünk teljesen sajátos beállítások, játékélmény és mechanizmus társaságában, synth-wave zenei anyaggal kiegészítve, amit a nyolcvanas évek horrorjai inspiráltak. Itt egy kedvcsináló hozzá, ha esetleg nem hoztuk volna meg a kedveteket:
direktor
5 éve, 2 hónapja és 3 heteNem rossz kis játék.