Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Xiaomi kapcsán főként az okostelefonok juthatnak eszünkbe, hiszen a kínai vállalat néhány év alatt a piac meghatározó szereplőjévé nőtte ki magát. Mindezek mellett van már táblagépük és jó néhány okoskiegészítőjük is, melyekre egyaránt érvényes a jó ár/érték arány. Hamarosan azonban egy, az eddigiektől igencsak eltérő piacra léphetnek be.
Piaci pletykák szerint ugyanis mechanikus billentyűzeten dolgoznak a vállalat mérnökei, a segítséget pedig a piac egyik legismertebb szereplője, a Cherry nyújtja nekik. Megerősítés és konkrét termék még nem érkezett, de a vállalat jól tudja, hogy a tőlük megszokott árazással igazán sikeresek lehetnek a perifériák piacán is, hiszen állítólag 30 dollár környékén mutatnák be az első újdonságot, míg a piac nagy részre 100 dollár fölött helyezkedik el.
kpal
10 éve, 8 hónapja és 1 hetenem lehet rossz , bár fura infó.
xpforever
10 éve, 8 hónapja és 1 heteAzért kíváncsi leszek, hogy a Cherry MX melyik kapcsolóját fogja használni.
warriorautobot
10 éve, 8 hónapja és 1 heteNem tudom hogy ez mennyire lesz kelendő, de ha nem az se baj a mobilos részlegük igen jól teljesít.
totyak
10 éve, 8 hónapja és 1 heteRemélem nem olyan lesz, mint a fenti képen, mert akkor a nevem nem bírom leírni vele 😄