A Team Bondi bezárta kapuit, mi pedig továbbra is a tarkónkat vakarva állunk idekint, és azon tanakodunk: miért? Először napvilágra került néhány rosszindulatú pletyka McNamara fékeveszett habitusával és verbális korbácsával kapcsolatban, majd a felszámolóknak hála szembesültünk azzal, milyen tartozásokat hagyott maga mögött a feloszlott Team Bondi – végeredményben pedig továbbra sem kerültünk közelebb a megfejtéshez. Brandon McNamara azonban az Eurogamer-nek adott interjújában megnevezte az okot.
„Miért zárta be kapuit a Team Bondi?”
McNamara: „Mert nem irtunk alá időben egy másik projectet.”
És ez miért történt?
McNamara: „Azt mondanám, főleg azért, mert a nálunk uralkodó munkakörülményeknek és -feltételeknek nagyon rossz hírük volt. Ez nem a legjobbkor jött. Közel egy évet vesz igénybe, hogy üzletet kössünk egy jelentős videojáték ügyében. Egészen a játék [L.A. Noire] elkészültéig nem kezdtünk el föl-le rohangálni, hogy ennek nekilássunk. Ez a probléma, amikor egy játék fogy és neked ki kell menned és mindent meg kell tenned annak érdekében, hogy az emberek értesüljenek róla és érdekelje őket. Azt mondanám, ez volt a két fő ok.”
Amikor arról kérdezték, a Rockstar-t vajon izgatja-e a folytatás gondolata, McNamara a vállát vonogatta:
„A Rockstar-é a cím, fogalmam sincs, mit kezdenek a folytatással.”
Kis szerencsével némileg felvidít titeket a hír, hogy végre szeretett hazánkba is megérkeztek a minden ingyom-bingyommal megspékelt PC-s L.A. Noire példányok.
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 heteMindegy is miért talán, a lényeg hogy kár értük, nagyon tehetséges banda volt…🙁
vendeg
14 éve, 2 hónapja és 1 heteLegalábbis az La Noire nagyon jó lett.