A gyártósoron nem csak maguk a szerverek készülnek majd – amit egyébként minden megrendelésnél személyre lehet szabni – hanem a kiegészítők, különböző perifériák is. A megnyitón a Lenovo vezetői elmondták hogy a márka nem csak a Yoga Book-okkal, de a gamer laptopokkal is jelentős szeletet hasít a szegmens eladásaiból. Az új, x86 szerver gyártórészleg egyébként főként logisztikai megfontolásokból került hozzánk, hiszen innen könnyebb kiszállítani, mint Kínából, ahol az eddigi üzem volt – és marad is.
A félmilliárd forintos befektetés egyik legfontosabb eleme egy új robot volt, ami nem csak a csomagolást könnyíti meg, hanem a kiszállítandó áru szortírozását is, amelyet az új monstrum jelentősen felgyorsít. Az üzem látogatása közben ráakadtunk egy másik robotra, aminek semmi más feladata nincs, mint a matricák ragasztgatása a készülékekre – de olyan futurisztikus a kinézete, hogy nem lehetett nem lefotózni!
A Lenovo nem titkolt célja hogy vezető szerepet töltsön be a vállalati és adatközponti termékek iparágában, ehhez fontos lépés volt a mostani, számunkra pedig újabb büszkeség hogy egyre több helyen tűnik majd fel a Made in Hungary matrica a gépeken.
eltohn
9 éve, 2 hónapja és 12 órájaMinden nap tanulok valami újat! 😮 Lenovo itthon készül? Ez menő. 🙂
golem
9 éve, 2 hónapja és 12 órájaHogy matricáz az a kis szörny? 😮
A Lenovonak amúgy gratula, nagyon jól tolják, öröm hogy viszik a hírünket.
zender
9 éve, 2 hónapja és 12 órájaHajrá hajrá. Jöjjenek csak ide a gyártók és legyenek olcsóbbak a cuccok! 🙂
drenzer
9 éve, 2 hónapja és 11 órájaAzért sok dolognak adunk mi otthon. Régen az xboxok egy részét is magyar honban gyártották 🙂
totyak
9 éve, 2 hónapja és 9 órájaMa pont rosszabb napom van, szóval én a dolog negatív végét ragadom meg. Az egy dolog, hogy a gyár nálunk van, de kis hazánknak ebből csak annyi haszna van, hogy pár ezer embernek van hol dolgoznia. Sajnos nem azért települt ide a gyár, mert annyira szeretnek minket, hanem ahogy írva is van, innen könnyebb a szállítás, no meg, ami még fontos, olcsó a munkaerő és a multi cégek hatalmas állami adókedvezményeket kapnak. A mi gazdasági nyomorunk nekik előny. És sajnos nem véletlen, hogy nem Romániába, vagy Szlovákiába települtek. Azok az országok is előttünk járnak gazdaságilag.
szattila
9 éve, 2 hónapja és 8 órájaAzok az országok is előttünk járnak gazdaságilag.
Honnan szeded ezeket a baromságokat, mindkét említett ország szintén az összeszerelésből él és mindkettőben ugyanakkora nyomorgás van, az átlag nyugdíj 50 Ft -nak felel meg Romániában pont most tiltottak le egy 15.000 Forintnak megfelelő emelést, ilyen jól élnek, a másik hogy el lehet zavarni az összerakós cégeket csak ugye akkor meg munkanélküliség lesz, meg kellene gondolni miket irkálsz és honnan tájékozódol az RTL nem a leg megfelelőbb erre.
totyak
9 éve, 2 hónapja és 8 órájaMajd pont te mondod meg nekem, hogy miket írhatok le, maradj már! Véletlenül tanultam közgazdaságtant és egyéb gazdasági tárgyakat, de nyilván ott is csak baromságokat beszéltek a tanárok. Mielőtt nekiugrasz valakinek, kicsit gondolkodj. Mindkét ország olyan ugrásszerű gazdasági fejlődésen ment át, ami nálunk a kanyarban nincs és bizony az átlagbérekben is jobban állnak nálunk. Érdekes én sem látom, hogy te honnan veszed az értesüléseidet.
Össze-vissza beszélsz. Én nem azt mondtam, hogy el kell őket zavarni, én is írtam, hogy munkahelyek köszönhetőek nekik. De nem a két szép szemedért jönnek ide. Ha a másik két ország olyan gyenge lábakon állna, elhiheted, hogy oda mennének az ilyen cégek, találnának maguknak helyet. Mindkét országból ugyanolyan egyszerű lenne a világszintű termékterítés, mint tőlünk.
szattila
9 éve, 2 hónapja és 7 órájaRomániában dolgozom elég sokat tudom mit beszélek, ezeknek a cégeknek elsősorban az emberek képzettsége és a logisztika számít nem az hogy Gyurcsány Feri szerint romlik a gazdaság.A Román fizetések 70k körül vannak és ezért kidolgozod a beledet nem értem miért lennének előrébb.
adambalonyi
9 éve, 2 hónapja és 6 órájaÉn is egy multinál dolgozom, azért jön ide a sok multi mert akkora adókedvezményt kap, hogy már vicc lenne nem kihasználni arról nem beszélve, hogy a magyar fizetések a béke segge alatt van….
Sajnos hiába van tudás is esetleg itt nem fogsz akkora fizut kapni mint mondjuk egy osztrák vagy német cégnél !
totyak
9 éve, 2 hónapja és 6 órájaElég szär környéken dolgozhatsz, ha körülötted 70k az átlagbér. Talán a moldáv határnál annyi. A logisztika, az számít, ez így van, részben ezért jönnek Közép-Európába. Innen könnyű a világ egyéb területeire szállítani. De hogy az emberek képzettsége nem fontos, az tuti. Szalagmunkásoknál az az előny, ha kevésbé tanultak, akkor nem kell magas bért fizetni, illetve nem is fognak követelőzni.
szattila
9 éve, 1 hónapja és 4 heteAkkora fizut sohasem fogsz kapni mert akkor nem jönnének ide és máshova sem.