Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár a Monster Jam 2011 sem egy rossz név, az Activision úgy gondolta, hogy illene egy brutálisabb címkével felruházni az óriási járgányokat a középpontba helyező alkotást, amit a mai naptól fogva Monster Jam: Path of Destruction elnevezéssel keressetek majd a hírek között, novembertől pedig természetesen a boltok polcain is. Hogy miért kellett átkeresztelni a programot, azt sajnos nem tudjuk pontosan, mindenesetre a Path of Destruction alcím lényegesen hangzatosabb, mint az eddig használt egyszerű munkanév.
A játék mindemellett a Monster truck versenyek hangulatát és élményét kívánja a képernyőinkre varázsolni, az illetékesek ráadásul nem bízták a véletlenre a dolgot, hiszen rögtön 30 licencelt gépszörnyet mintáztak le a programban, így többek között Grave Digger-t, Maximum Destruction-t és Grinder-t. Természetesen a játékosok saját járgányokat is készíthetnek majd, amelyekkel a nyolc, valóságban is létező stadionban kezdhetik el zúzni a kocsikat, megmászni a nagy ugratókat, miközben tombol a közönség, a pirotechnika elvakít, a tonnás szörnyetegek pedig csak dübörögnek alattunk. Jegyezzük meg a nevet, Monster Jam: Path of Destruction, érkezik idén novemberben, Nintendo Wii, PlayStation 3, Xbox 360, Nintendo DS és PSP platformokra.
dns
15 éve, 5 hónapja és 3 heteRendkívül #link#http😕/www.amazon.com/Path-Destruction-Novel-Republic-Darth/dp/0345477367#linknev#eredeti#linkvege#😛