Mától elérhető a Penumbra: Requiem

2008. augusztus 27.
5.2881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Örömteli hírt jelentett be a Paradox Interactive: a Penumbra: Black Plague című alkotás kiegészítőjét, a Penumbra: Requiemet, mától szerezhetjük be.
 

Sajnos bolti megjelenésről szó sincs, csak digitális letöltés formájában vándorolhat a tulajdonunkba a GamersGate és a Direct2Drive honlapok segítségével. Utóbbinál egyelőre még nem elérhető, minden bizonnyal napokon belül megváltozik ez a helyzet, ellenben az előbbi site-ról már boldogan cibálhatjuk lefelé.

A kiegészítőhöz szükséges a Penumbra: Black Plague megléte is, nélküle esélyünk sem lesz telepíteni a játékot. Éppen ezért megvásárolhatjuk a kettőt egy Gold csomagban 19,99 euróért, magáért a Requiemért pedig 9,99 eurót leszünk kénytelenek kicsengetni.

A kiegészítő ott veszi fel a történet fonalát, ahol a Black Plague elhullajtotta. Az események során tanúi leszünk annak, hogy kerül a főhős, Philip, egyre mélyebb őrületbe, és hogyan küzd meg belső és külső démonaival.

Már az eddigi Penumbra részek is kiemelkedtek zseniális atmoszférájukkal, és újszerű ötleteikkel a tucatjátékok közül. Bár elsőszemélyű nézőpontból követjük az eseményeket, a hangsúly mégis logikai feladványok megoldására tevődik. Ha - ritkán - szörnyekkel találkozunk, akkor pedig jobban járunk, ha megbújunk vagy elfutunk, mintha felvesszük velük a harcot. Az intelligensebb alkotások rajongóinak mindenképpen érdemes kipróbálniuk.
1 hozzászólás

Lac

18 éve, 3 hónapja és 9 napja

Úristenem... most értem el a Nirvanát. Imádtam az előző részeketkacsintó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások