Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Megdöbbentő szóbeszédek láttak napvilágot nemrégiben a Disney Infinity háza tájáról, a Wall Street Journal információi szerint ugyanis hiába megy jól az alkotás, valamint a Disney Interactive szekere is, a csapat körül mégis súlyos leépítések várhatók. Mint ismeretes, a stúdió jelenleg mintegy 3000 főt foglalkoztat, és a masszív leépítések száma most több száz főre rúg majd, de pontos adatokat az említett lap meg nem nevezett, ám belsős forrásai még nem említettek.
A Disney Infinity jövőjéről azonban hallhattunk néhány további érdekességet, így kiderült például, hogy a játék a jövőben Marvel és Star Wars témájú kiegészítőkkel gyarapodhat, amelyek vélhetően apróbb playsetek formájában érkezhetnek meg az alkotáshoz, de bővebb részletek ezzel kapcsolatban sem láttak még napvilágot.
danyee
11 éve, 11 hónapja és 2 heteA Star Wars kiegészítőben nem kételkedek. Náluk vannak a jogok, szóval biztos vagyok benne, hogy ki is fogják ezt használni.
totyak
11 éve, 11 hónapja és 2 heteÉs lesz is ezekre a kiegészítőkre vevő, biztos vagyok benne. Maga a játék is elég kelendő.