Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Bár mifelénk a Codemasters műhelyében készült F1 2010 még meg sem jelent hivatalosan, más régiókban már kapható a program, így az előrendeléseket összeszámolva az illetékesek máris közölték velünk, hogy mennyi is kelt el eddig a késztermékből. Talán nem túlzás azt állítani, hogy brutális számadatokról beszélünk akkor, ha megmondjuk, hogy a Codemasters szerint már két millió eladott példánnyal büszkélkedhet alkotásuk, ami úgy, hogy egy régióban még meg sem jelent, elképesztő eredmény, ez nem is lehet vitás.
Természetesen meg azért nem lepődünk ezen, hiszen a fejlesztők által korábban kibocsájtott látnivalók, valamint információk alapján már sejtettük, hogy nagy dolgok vannak készülőben, az első értékelések tovább erősítették bennünk azt a hitet, miszerint a F1 2010 lesz a valaha készült legjobb Forma 1-es videojáték, a két milliós eladások pedig csak bebiztosítottak minket azzal kapcsolatban, hogy pénteken ott kell állnunk a boltok bejáratánál, és a nyitás után azonnal lecsapni a játék dobozkáira, amint azok kikerülnek a polcokra.
vendeg
15 éve, 3 hónapja és 4 heteAz nem semmi.😮
marco
15 éve, 3 hónapja és 4 heteHamarosan teszt is várható belőle (úgy jövő hét vége felé)!😉
totyak
15 éve, 3 hónapja és 4 heteElső nap 2 milla. Az dúrva.
dorcika
15 éve, 3 hónapja és 3 heteSzép! Mi lesz később 😄