Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Razer a tegnapi napon bejelentette, hogy március elsejétől már előrendelhető lesz az eredetileg Project Fiona néven bemutatott, ám a későbbiekben Razer Edge-re átkeresztelt gamer táblagépe. A bejelentésből egyébként az is kiderült, nem csak a szóban forgó tabletre lehet a nevezett időpontban előrendeléseket leadni, hanem a hozzá tervezett kontrollerekre, a kiegészítő akkumulátorra, na és természetesen a gépre szabott dokkolóra. A 999 dolláros alapmodell egy 1,7 GHz-es Core i5 processzorral, 4 GB rendszermemóriával, egy 64 GB-os SSD-vel, valamint az nVidia GeForce GT640M gyorsítójával gördül le a gyártósorról.
Az opciók között természetesen fellelhető a fürgébb, immár 1,7 GHz-en teljesítő Core i7-es CPU is, ami mellé már viszont 8 GB RAM is társul, szilárdtest-meghajtóból pedig egy 128 vagy egy 256 GB kapacitású megoldást mellékelnek.
A táblagép mindegyik variánsa egy 10,1 inches érintőpanellel lett ellátva, ami az 1366 X 768-as natív felbontást kínálja, operációs rendszerből pedig a Microsoft legfiatalabb Windows 8-as példánya van jelen. A Razer egyébként egy a szóban forgó tabletre igazított, billentyűzettel kombinált dokkolóval is készül, aminek áráról viszont egyelőre nem érkezett információ.
vendeg
12 éve, 10 hónapja és 3 heteNagyon brutál!!!
marco
12 éve, 10 hónapja és 3 heteHátöööööö… Annyira nem drága, de ennyiért rakhatnák mellé a dokkolót is… A felbontás meg… Hát nem is tudom. Nem kéne…😄