Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Kicsit több mint két hónapja érkezett az első hivatalos információ a Microsofttól, miszerint 2013 első negyedében leállítják a jól ismert Live Messenger szolgáltatásukat. Az elmúlt napokban a cég újra nyilatkozott ez ügyben, és a friss hírekből kiderült, a népszerű üzenőrendszerüknek működése március 15-én fog világszerte megszűnni, ez alól egyedül Kína képez kivételt, ott ugyanis továbbra is elérhető lesz a szolgáltatás.
A Microsoft egyúttal azt is elmondta, hogy a napokban megkezdte az értesítő e-mailek küldését a több mint százmilliós Live Messenger felhasználótárbor részére. Az azonnali üzenetküldő szerepét egyébként a Microsoft által közel két éve felvásárolt Skype fogja átvenni, amit a cég nem is olyan régen felkészített a Live ID-vel való együttműködésre is, vagyis a kliensbe minden további nélkül bejelentkezhetünk a szóban forgó azonosítónkkal, így a Skype gond nélkül képes fogadni a Messenger, Hotmail, Outlook.com és Xbox rendszerről érkező üzeneteket.
marco
13 éve, 6 napja és 5 órájaVolt egyáltalán aki még aktívan használta?😮
red
13 éve, 6 napja és 5 órájaMekkora tolongás lett hirtelen a kérdésedre… 😄
rdave
13 éve, 6 napja és 4 órájaÉn múltkor felraktam, hogy majd újból használom, de senki nem volt fent, így azzal a lendülettel le is töröltem. 😄
red
13 éve, 6 napja és 4 órájaEjjj, pedig majdnem megvolt az első Messenger júzerünk…. 😄
marduk
13 éve, 6 napja és 4 órájaNem is baj az, hogy megszűnik, csak a vírusokat tudta okádni. 😄
vendeg
13 éve, 6 napja és 4 órájaJaja de nagyon durván. Már semmi másra nem volt jó.