Elmondása szerint a Borderlands-al a csapat elsők között csatlakozott a kooperatív móka nyújtotta lehetőségek tárházához ebben a konzolgenerációban.
Erre jött egy kérdés, melyben arra voltak kíváncsiak, hogy az új konzolok megjelenésével az eddig megszokott 4 fős kooperatív móka kibővül-e, hogy egyszerre négynél is többen játszhassunk?
A válasz nem maradt el, így megtudtuk, hogy a csapat nem fontolgatja kibővíteni a létszámot. Paul Hellquist elmondta, hogy ő személy szerint nagyon izgatott az új generációval kapcsolatban.
A kooperatív létszám stagnálását is megmagyarázta:
A 4 fő az aranyközépút a kooperatív mókában, mivel ha többen lennének akkor mindenkire kevesebb sávszélesség jutna, így fennakadások lehetnek a játékban. Már a jelenlegi konzolok teljesítménye is elbírta volna a több fős kooperatív játékot, ám a sávszélesség nem lett volna elegendő hozzá.
Még ha az új konzolok esetében megszűnnének az esetleges technikai gátak, akkor is maradnának a 4 fős kapacitás mellett, mivel a csapat szerint a 4 főnél több játékos esetében a játékélmény károsodna, hiszen annyi ember, már nemigazán tudna jól együttműködni.
rdave
12 éve, 5 hónapja és 1 heteSzerintem pont jó a 4 fő. Van sok más játék, amiben sokan lehet menni, ez maradhat 4… 🙂
italianman
12 éve, 5 hónapja és 1 heteElég az szerintem.
totyak
12 éve, 5 hónapja és 1 heteSzerintem lehetne több is simán, de ha ilyen technikai (internetes) akadályai vannak, akkor maradjon így.
richie8
12 éve, 5 hónapja és 1 heteBőven elég coop mókához ide a 4 fő, én úgy gondolom. De szerintem ez a story-s coop módra vonatkozik, oda meg már túl egyszerű lenne ha modnjuk 16-an verődnének össze.
tibee984
12 éve, 5 hónapja és 1 heteHa valaki több emberel akar hentelni menjen Serious Sam-ezni 😛