Már tudjuk, hogy miért kellett 2015-re csúsztatni a The Witcher 3-at

2014. március 19.
1.6951
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A CD Projekt RED csapata nemrégiben egy közleményben tudatta a játékosokkal, hogy milyen okok vezettek el addig, hogy nemrégiben 2015 februárjára kellett csúsztatniuk a The Witcher 3 megjelenését.
 

Ennek köszönhetően a közleményből négy okot hallottunk, így a kisebb verseny mellett arról is beszéltek a fejlesztők, hogy sikeresebb és eredményesebb marketing hadjáratot tudnak folytatni februárig, ezáltal céltudatosabban tudják majd megtalálni vásárlóikat.

Szintén fontos indok volt, hogy jobban finomhangolhassák a játékot, ezen felül pedig a fejlesztők kiemelték még, hogy februárra még több next-gen konzol kerül majd a boltok polcaira, ezáltal alkotásuk még több potenciális vevőhöz érhet el.
2015 februárjára kellett csúsztatniuk a The Witcher 3 megjelenését.'>
3 hozzászólás

mnorbi

12 éve, 2 hónapja és 23 napja

Nekem nem kell több reklám, így is alig bírom kivárni!!! mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 23 napja

Az a lényeg hogy nem kapkodják el. Helyes!

válasz erre

fantis6

12 éve, 2 hónapja és 23 napja

mindegy miért, csak jó legyen a végén

válasz erre
The Witcher 3: Wild Hunt
12.200 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaiPet profiljaGargameth profilja