Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a rajongók már a megjelenés óta kérik a Maxis csapatától, hogy készítsenek egy offline módot is a jelenleg még csak állandó internetkapcsolattal működő SimCity-hez, de a fejlesztők egészen a közelmúltig nem mutattak hajlandóságot az üggyel kapcsolatban. Ez azonban ebben a formában egyáltalán nem igaz, Simon Fox, avagy a SimCity vezető fejlesztője szerint ugyanis már több mint fél éve, egészen pontosan hat és fél hónapja készül a játék offline módja, amit sokkal nehezebb kivitelezni, mint gondolnánk.
A fejlesztő szerint korábban ő maga sem hitte el, amikor Lucy Bradshaw azt mondta neki, hogy az offline mód csak jelentős mennyiségű fejlesztői munka árán lenne kivitelezhető, de ma már belátja, hogy igaza volt, hiszen már több mint hat hónapja dolgoznak rajta, de hamarosan végre célegyenesbe érnek a munkálatok, így végre bárki játszhat majd állandó internetkapcsolat nélkül is a SimCity-vel.
latyaa
12 éve, 1 napja és 19 órájaVégre! Bár én jobban örülnék ha nem ilyen nyúlfarknyi területem lehetne, semmire se elég. Mire bele lendülök azt veszem észre hogy semmi helyem nem maradt. Nagyon idegesítő!
vendeg
12 éve, 1 napja és 18 órájaremélhetőleg változik.
kylx
12 éve, 1 napja és 18 órája…de már mióta várjuk.
totyak
12 éve, 1 napja és 18 órájaEleve úgy kellett volna kezdeni, hogy van benne offline is. Nem lett volna ennyi problémájuk.
kylx
12 éve, 1 napja és 16 órájafinom kifejezés ahhoz képest, ami történt 😄
ace2
12 éve, 12 órája és 53 perceHa majd az offline változatban fog magunk mellé legenerálni random városokat akikkel ugyanúgy lehet üzletelni .. akkor jó ötletnek tartom , mert egyedül nincs túl sok értelme(szerintem). 😄