Az esemény nem csak azért jelentős, mert végre megtudtuk, hogy mikor érkezik az utóbbi idők legjobb Diablo-klónjának folytatása, hanem azért is, mert az elmúlt hónapok során már számtalanszor el lett csúsztatva a premier, ezúttal azonban végre kőbe vésett időpontot kaptunk a fejlesztőktől.
Hogy ne játszadozzunk tovább hajszálvékonyságú idegeitekkel, máris mondanánk, hogy a hivatalos álláspont szerint alig három hét múlva, napra pontosan szeptember 20-án várható az alkotás megjelenése, első körben feltehetően kizárólag a Steam kínálatába, majd később talán dobozos változatok is lesznek belőle.
Ha tehát meguntuk volna a Diablo III-at - ugyan már -, vagy egyszerűen csak hasonló körítésű, de újabb kalandokra vágyunk, szeptember 20-át már jelölhetjük is naptárunkban, akkor várható ugyanis a Torchlight II premierje.