Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Egészen pontosan tegnap volt hat teljes esztendeje annak, hogy a Valve 2006 május 24-én bejelentette, aranylemezre került a Half Life 2: Episode One, illetve megerősítették az Episode Two megjelenési dátumát, mindemellett pedig elárulták, hogy már javában készülődik az Episode Three is. Mint tudjuk, utóbbi vagy hazugság volt, vagy valami óriási probléma történt a Valve berkein belül, ugyanis az akkor betervezett 2007 karácsonyáig nem fejeződött be a trilógia, mi pedig hatodik éve elszántan és szüntelenül várunk, reménykedünk abban, hogy végre befejezhetjük Gordon Freeman kalandjait.
Mint ismeretes az Episode One 2006 júniusának elején került fel a boltok polcaira és már a második résszel is akadtak problémák, a Valve ugyanis nem tudta tartani a 2006 év végre beígért premiert, így az közel egy évet csúszott 2007 októberére.
Ezt még megbocsájtottuk a csapatnak, azt azonban már egyre nehezebben nyeljük le, hogy hat év alatt elindítottak egy új franchise-t és leszállítottak egy halom más videojátékot, de az Episode Three-t még mindig nem voltak képesek elkészíteni.
marco
13 éve, 7 hónapja és 3 heteEngem már nem is érdekel hogy őszinte legyek. Menjenek a p*csába.😄
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteEzzel én is így vagyok. Menjenek a francba de komolyan. Nevetséges.
shade
13 éve, 7 hónapja és 3 heteÉn azért még továbbra is várom, de amit művelnek tényleg odabax…
marco
13 éve, 7 hónapja és 3 heteCsak nehogy nagypapa legyél mire kijön.🙂
shade
13 éve, 7 hónapja és 3 heteEsélytelen, nem tervezek semmilyen utódot a nyakamba akasztani 😄
marco
13 éve, 7 hónapja és 3 heteKéne egy hüvelykujj felmutatós szmájli is, most azt kapnál.😄
Elvtársak vagyunk.😄
shade
13 éve, 7 hónapja és 3 hete😄😄😄
Kinek kell gyerek, el rontja a hétköznapokat meg zabálja a pénzt 😄 (meg amúgy se szeretem a gyerekeket) Ami jó ebben, hogy a barátnőm is így gondolja 😄
marco
13 éve, 7 hónapja és 3 heteCsak nehogy rájöjjön majd később…🙂
marduk
13 éve, 7 hónapja és 3 heteHamarosan biztos lesz már, mert bejelentették azt is, hogy a következő Orange Boxban a HL2 Ep3 lesz. De tényleg nevetséges, amit csinálnak…
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNebassz.😮
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteRemélem igazad van….)
marduk
13 éve, 7 hónapja és 3 heteNem tudom, hogy hol, de biztos, hogy olvastam ilyenről.
shade
13 éve, 7 hónapja és 3 heteDe azt nem, hogy mikor, lehet, hogy lesz az 2016 is.
catilina
13 éve, 7 hónapja és 3 heteHol van még a DNF-től?… 😉
vendeg
13 éve, 7 hónapja és 3 heteOtt a pont.🙂
dns
13 éve, 7 hónapja és 3 heteHuh, a népek csak úgy taposnak itten a demográfiai hullámon😄
marduk
13 éve, 7 hónapja és 3 heteDe ez amúgy a vevők hibája is… Látják, hogy nagy az igény a sapkákra meg ezekre a haszontalan cuccokra és kisebb az igény az Ep3-ra, ezért nyilván azt fogják készíteni, amiből van profit.