Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Habár a játék megjelenésére még várnunk kell egy kicsit, a Microsoft azonban gondolt egy merészet a mai napon, és elérhetővé tette a rajongók számára a Quantum Break hivatalos soundtrack anyagát. Ennek köszönhetően most az összes olyan dalt megtalálhatjuk, amelyek egyrészt az alkotás hátterében csendülnek majd fel, másrészt pedig Petri Alanko komponálta őket, akire határozottan az 1970-es 1980-as évek elektronikus zenéi voltak hatással az írás során.
Habár azt egyelőre nem tudjuk, hogy az IDE kattintva elérhető dalok a végleges, illetve teljes változatok-e, illetve a soundtrack összes anyaga megtalálható-e rajta, de egy jelentős része igen, aminek köszönhetően alaposan elmerülhetünk a játék sajátos hangulatában. A Quantum Break érkezését április 5-én várhatjuk!
ravor
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaÉrdekes hangzása van az egyszer biztos 😄 Így külön magukba kicsit fura hallani, de a játékban abban a környezetben biztos ütősebb. Majd ott hallgatom meg őket először inkább 😄
eltohn
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaÉrdekes. Nagyon érdekes. Kár hogy nem én írtam. Akkor jobb lenne. 😄
santonio
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaKirály hangzása van, imádom az ilyen zenét. JM JArre is nagy kedvencem! 🙂
totyak
9 éve, 10 hónapja és 2 napjaMajd akkor meghallgatom őket, ha eljutok oda, hogy játszam a játékot.
warriorautobot
9 éve, 10 hónapja és 2 napja1-2 szám nagyon ütős!
A zene már jó, de remélem a játék is az lesz. 🙂