Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Újabb mérföldkövet sikerült elérnie őshazájában a Nintendo Switch-nek, a kiotói óriás ugyanis bejelentette, hogy kevesebb mint 6 hónap leforgása alatt több mint másfél millió konzolt adtak el Japán határain belül. A hírt a Media Create szolgáltatta, akik elmondták, hogy csak a múlt héten majdnem 70 ezer Switch fogyott el az országban, ezzel az eredménnyel pedig augusztus 27-ig bezárólag több mint másfél millió, egészen pontosan 1,527,962 darab masinát vittek haza a boltok polcairól a helyiek.
A mostani fellendülés egyébiránt leginkább a Monster Hunter XX megjelenésének köszönhető, mely egy rendkívül népszerű franchise az országban, és augusztus 25-én érkezett meg a konzolra, mindössze három nap leforgása alatt pedig majdnem 85 ezer példány ment el belőle.
1000feri
8 éve, 4 hónapja és 2 heteszép 🙂
totyak
8 éve, 4 hónapja és 2 heteVilágszerte eladott mennyiségre is nagyon kíváncsi volnék.
golem
8 éve, 4 hónapja és 2 heteNagyon megy basszus! 😮
warriorautobot
8 éve, 4 hónapja és 2 heteSzép teljesítmény! 🙂