Akik már nem tegnap kezdték a játékos szakmát, bizonyára emlékeznek még arra, hogy 2003-ban a Rockstar levédette a GTA: Tokyo játékcímet – a GTA: Bogota mellett -, ami az említett lap forrásai szerint az akkor soron következő epizód lett volna, és nagyon komolyan számoltak vele az illetékesek.
A feltételes múltidő azonban nem véletlen: a Rockstar ugyanis sajnos rájött arra, hogy igencsak nehéz lenne az amerikai kultúra és sajátosságok helyett egy japán körítéssel ellátott epizóddal felvértezett játékot elkészíteni, így inkább megmaradtak a jól megszokott közegnél.
Visszatérve még a GTA 6-hoz egy gondolat erejéig, a Rockstar névtelen fejlesztője szerint a játék megjelenését legkorábban 2018-ban vagy 2019-ben várhatjuk, ami egyáltalán nem meglepő, ha azt vesszük alapul, hogy a negyedik és az ötödik rész között is öt év telt el.
vape
9 éve, 9 hónapja és 3 heteNagyon kirááááály!!!! 🙂
rdave
9 éve, 9 hónapja és 3 heteAkkor ezt sem veszem meg… 😄 Nekem nem kell több lowlife amcsi gengszter amerikai helyszínen. 😄
hentes
9 éve, 9 hónapja és 3 heteÚgysem bírod ki! 😄
paint
9 éve, 9 hónapja és 3 heteEz sejthető volt a V sikeréből kiindulva. Egyszer még én is megjósoltsm egy kommentben, hogy lesz! B)
rdave
9 éve, 9 hónapja és 3 heteAz V-nél is kibírtam. 😄
marduk
9 éve, 9 hónapja és 3 heteMost le fogom szólni a GTA-t, de már igazán válthatnának helyszínt, mert már az Egyesült Államok kezd nagyon unalmas lenni, ha már nem az jelenleg… 😄 Egy Japánban játszódó részt megnéztem volna.
kpal
9 éve, 9 hónapja és 3 heteAzért Pc -s dobozos verzió szépen tartja az árát . Jelenlegi V. 13e , IV. meg most is 6e Ft. Még most is szép bevételük lehet mindkét epizódból.
gcnoresz
9 éve, 9 hónapja és 3 heteÉppen minap beszéltem róla, hogy biztosan készül már a 6. rész. 😄 A megjelenésre meg minimum egy évet kell számolni a csúszás miatt. 😄
drift3r91
9 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn a steamest vettem 14ért már jó régen, most pedig 30 off van stemaen GTA V ből is 😄
drift3r91
9 éve, 9 hónapja és 3 heteSzámolni lehetett ezzel az időponttal, és a Rockstar reméli addigra már új konzolok jönnek. Bár majd megint dől a pénz hogy megveszed ps4re rá pár évre meg kiadják ps5re is 😄
Ahogy anno az V nél is volt. Sok elmehetett a régi konzol példányokból is.
warriorautobot
9 éve, 9 hónapja és 3 heteHát nekem az 5 is úgy ahogy bejött, de az online az kikészített.
Szerintem ezt se fogom nagyon erőltetni…
marco
9 éve, 9 hónapja és 3 hetePffffff biztos nincs hozzá konfigod. 😄 😛
rdave
9 éve, 9 hónapja és 3 heteProcim tényleg nem bírja, de azt pár ezerért tudnám cserélni, ja meg van PS3-am. 😄
marco
9 éve, 9 hónapja és 3 heteMondtam hogy nincs konfigod hozzá. 😄
rdave
9 éve, 9 hónapja és 3 heteA PS3 is az… Ne sértegesd, másét lehet, de az én PS3-amat nem! 😄 Ráadásul kivételesen nem is vagyok csóró, ha akarnám PS4, XBOX One, 360 és gépújítás is beleférne… Viszont elég hülye vagyok hozzá, hogy másra b.sszam el. 😄
marco
9 éve, 9 hónapja és 3 heteSosem csóróználak le. Ha csak a Shopban szerzett cuccokat eladtad, már 5 PS4-et vehetsz. 😄
rdave
9 éve, 9 hónapja és 3 heteMegkönnyíthetnéd a dolgom és rakhatnál PS4-et shopba. 😄 Azt se bánom, ha GTA V-tel. 😄
marco
9 éve, 9 hónapja és 3 heteCsak neked. 😄
totyak
9 éve, 9 hónapja és 3 heteNem tudom honnan vette ezt az egészet a Tech Radar, de szerintem ez egy nagy baromság, ők meg csak feltűnősködnek. Régóta figyelgetem a játékvilágot, GTA-t meg különösen, de nekem valahogy nem rémlik, hogy valaha is szó lett volna olyanról, hogy a GTA Tokyo, vagy a GTA Bogota név le lett védetve. Most őszintén, legtöbben azt sem tudják hol van Bogota, minek játszódna ott a játék? Tény, hogy a net tele van Tokyo-s, meg Bogota-s rajongói borítókkal, de emellett kb. minden más is megtalálható, ami az ember eszébe jut. Az meg, hogy valami készül náluk, akár hatodik rész, akár csak egy nagy kiegészítő epizód, az evidens. Kb. már a GTA V előtt elkezdték készíteni.
marco
9 éve, 9 hónapja és 3 heteA GTA Tokyo és Bogota levédetése nem a Tech Radar által felvetett dolog, hanem tény.
A US Patents Office 2003-ban több Take 2 által védett címet is regisztrált. Ilyen a Grand Theft Auto IV: Sin City, a GTA: San Andreas, a GTA: Bogota, a GTA: Tokyo és a GTA: Sin City is.
totyak
9 éve, 9 hónapja és 3 heteDe hol tény ez, hol volt valaha ilyen hír? És most nem arra gondolok, hogy XY nevét elhallgatni akaró Rockstar közeli személy ezt mondta, hanem valami hivatalos dologra. Ezt a US Patents Office cuccost én is meg tudom nézni valahol?
Nem állítom 100%-ra, hogy ez csak kitaláció, de nekem gyanús.
marco
9 éve, 9 hónapja és 3 heteNincs az az isten hogy a több millió szabadalomból előkeressem 😄 (az is lehet hogy már nem élő a védettség) de innen kiindulhatsz:
http😕/bit.ly/1SmYLWa
Egyébként az Eurogamer azt hiszem elég hiteles forrás és anno meg is írta (több száz egyéb forrás fellelhető – sajnos akkor mi még nem sok játékhírt írtunk):
http😕/www.eurogamer.net/articles/news090104gtatrademarks
Valós a dolog, legalább nekem hidd el 😉, emlékszem rá, hogy akkor ez napi téma volt nálunk is egyébként.
totyak
9 éve, 9 hónapja és 3 heteNa jól van, csak neked elhiszem. De azt akkor sem tartom reálisnak, hogy ezt a Rockstar, meg a Take Two valaha is komolyan gondolta. Maximum félrevezetésnek védettek le ilyen neveket.
kpal: Te miért pont a PC-s kiadást ekézed az ára miatt, mikor az még csak 1 éve jelent meg, ellenben a PS3 és X360 kiadás már 2,5 éves, de azok is ugyanúgy 12 ezerbe kerülnek? Nem is beszélve a GTA IV-ről, ami meg 7-8 ezer. GTA-k amúgy sem arról híresek, hogy gyorsan lemegy az áruk.
golem
9 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerintem reálisan gondolkodtak mindenféle országban, ezért védhették le. De lehet hogy valami spinoffnak készült… Egyszer lehet hogy majd kiderül…
kpal
9 éve, 9 hónapja és 3 heteAzért IV lehetne 4-5e mivel elég régi, V 10e Ft-os árcédulával tudnám elképzelni.
(Csak cikk miatt megnéztem a mostani árakt és ezért jött fel ez bennem.)
totyak
9 éve, 9 hónapja és 3 hetePersze, lehetnének ezek olcsóbbak is, csak az tűnt fel, hogy kifejezetten a pc-s kiadást említed drágának, miközben a konzolosok sem lettek egy centtel sem olcsóbbak és azok még régebbiek is.
kpal
9 éve, 9 hónapja és 3 heteMert én ezt PC-n játszom, mivel ez nálam inkább Pc-n komfortosabb játék . És meglepődtem mennyire most is elég komoly ára van , nyilván benne van hogy sikeres játék éveken keresztül minden platformon.
ryuthestar
9 éve, 9 hónapja és 3 heteTúl sokat kell várni, túl sokat… 🙁
venoman
9 éve, 9 hónapja és 3 heteTokyo rész bíztos király lenne. Azért azt megpróbálnám a helyükben-