Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Nem sokat teketóriáztak őrült kecskés akciójátékuk megjelenésével a 34BigThings munkatársai, akik bejelentették, hogy korai hozzáférésben máris letölthető a Steamről a Goat of Duty. A szimplán csak kecskés Call of Duty-ként emlegetett alkotás nem akarja feltalálni a spanyolviaszt, egy teljesen hagyományos akciójátékról beszélünk a név alatt annyi különbséggel, hogy a főszerepet néhány fűtől kábult kecske kapta benne, és mindent ehhez a koncepcióhoz igazítottak benne, így még a játékmódok neveit is.
A Goat of Duty átmenetileg 6 eurós bevezető áron szerezhető be korai változatban – később sem lesz sokkal drágább -, ha tehát valami beteg elfoglaltságra vágyunk a nyári időszakban, ezt most ne hagyjuk ki.
warriorautobot
7 éve, 1 hete és 6 napjaGondolom ugyan olyan őrültség lenne ez is mint a sima Goat Simulator akkor egynek megteszi. 😄
direktor
7 éve, 1 hete és 6 napjaIszonyat beteg.
mordorer
7 éve, 1 hete és 6 napjaEgy forintot nem adnék ilyen szarért. 😄
totyak
7 éve, 1 hete és 6 napjaElsőre vicces volt a Goat simulator, aztán erősen túltolták azt is, mert meglátták benne a könnyű pénzt. Sajnálom, hogy ilyen szemetek árasztják el a játékipart, ezért még 6 euro is sok, inkább egy mozijegy valami jó filmre.
hellblade
7 éve, 1 hete és 6 napjaÉn sem, semmi értelme..