Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az IO Interactive bejelentette, hogy bár sokáig tartott, azonban végre a PC-s játékosok számára is megoldották, hogy átvihessék a Hitman és a Hitman 2-ben elért eredményeket, illetve az ott elérhető tartalmakat a Hitman 3-ba. Amennyiben szeretnénk élni a lehetőséggel, első lépésként be kell jelentkeznünk IOI fiókunkba, hogy ott összekapcsoljuk Hitman 3 példányunkkal a korábbi epizódokat, hiszen előfordulhat, hogy ezek eltérő PC-s platformokon lettek megvásárolva, így a Steamen vagy az Epic Games-en.
Ha ez megtörtént, a fiókon belül igényelnünk kell az Access Pass DLC-t. Amennyiben ez sikerült, akkor már csak el kell indítanunk a Hitman 3-at ahhoz, hogy megtaláljuk a játékon belül a kapcsolódó tartalmakat. Nem árt azonban vigyázni, mert az IO Interactive szerint a lehetőség csak egyszer adott, ha valamit elrontunk, akkor azt már nem lehet visszacsinálni.
petrovicsz
4 éve, 11 hónapja és 4 napjaAkkor most már érdemes megvenni. 🙂
vape
4 éve, 11 hónapja és 4 napjaÉs ez az access pass dlc ingyenes? 😮
patrik94
4 éve, 11 hónapja és 3 napjaJobb később mint soha. 🙂