Mindez a Take-Two legutóbbi pénzügyi jelentéséből derült ki, amiből megtudtuk többek között, hogy a megjelenés óta már több mint 90 millió példány ment el a GTA V-ből, ami szó szerint elképesztő eredmény.
Mindemellett pedig a GTA Online is óriási teljesítményt vonultat fel, a csapat közleményét idézve ugyanis "epikus decembert" zárt a játék, hiszen soha nem voltak még olyan sokan a szervereken, mint 2017 utolsó hónapjában, sőt mi több a tavalyi volt az eddigi legjobb éve a játéknak.
Mindez nem meglepő annak fényében, hogy milyen elképesztő ütemben fogy még mindig a GTA V, amiről novemberben tudtuk meg, hogy 85 milliónál jár, vagyis csak az ünnepi szezonban újabb 5 millió ment el belőle, amit még egy friss megjelenés is megirigyelne, nehogy egy 2013-as játék.