Már 20 millió példánynál járnak a Terraria eladásai

2017. február 19.
5.2091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Re-Logic munkatársai bejelentették, hogy 2011-es megjelenése óta már több mint 20 millió példányban kelt el világszerte a Terraria címre keresztelt 2D-s akció-RPG, amely kis túlzással mosógépekre is elérhetővé vált az évek során.

A Terraria ugyanis bár PC-n kezdte életét még 2011 májusban, de 2013-ban átportolták PS3-ra, PS Vitára, Xbox 360-ra, valamint Androidra és iOS-re, majd egy évvel később befutott PS4-re, Xbox One-ra, illetve Windows Phone-ra, 2015-ben Nintendo 3DS-re, Mac-re és Linux-ra egyaránt, majd végül tavaly a Wii U-s változat is berobogott.

A csapat egyébiránt tavaly júliusban jelentette be, hogy a játék már 18 millió példányban fogyott, ami azt jelenti, hogy hét hónap alatt újabb 2 milliót teljesített, ami messze nem rossz egy hatéves alkotástól.


Terraria címre keresztelt 2D-s akció-RPG, amely kis túlzással mosógépekre is elérhetővé vált az évek során.'>
6 hozzászólás

Elisorne

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

Ennek ellenére hiába van meg nem fogottt meg, aztán lehet bennem van a hiba röhögő smiley

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

Szép teljesítmény!
Mondjuk ennyi eszközre kevés játék érhető el, de legalább szépen fogy is. Kb. ennyi cuccra érhető el a Minecraft is.

válasz erre

Gólem

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

totyak írta:
Fogadjunk, hogy pár hónap és bővül a platformlista egy Switch-csel.
Ha így lesz, én is játszani fogom. Mert hogy beszerzek egy Switchet az már nem is kérdés! mosolygó smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

Fogadjunk, hogy pár hónap és bővül a platformlista egy Switch-csel.

válasz erre

Mordorer

7 éve, 9 hónapja és 8 napja

Atyaég az a platformlista! röhögő smiley röhögő smiley röhögő smiley

válasz erre

muki

7 éve, 9 hónapja és 9 napja

Oké, gyakorlatilag turmixgépre nem kapni már csak, úgyhogy illik is nagy eladást felmutatnia! mosolygó smiley

válasz erre
Terraria
2.200 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja