Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hivatalos megjelenési dátummal gazdagodott a Final Fantasy X/X-2 HD Remaster, amiről kiderült, hogy az amerikai régióban már május 12-én megjelenhet, így vélhetően Európában sem kell sokkal tovább várni rá május 15-nél. Utóbbi kapcsán hivatalos részletek egyelőre még nem láttak napvilágot, de a tengerentúli dátumot a Square Enix jelentette be, akik ezen felül rögtön egy előrendelői programot is hirdettek odaát, ezáltal az elővásárlók egy speciális naptárhoz juthatnak majd hozzá, amelyen Yoshitaka Amano egyik művészeti rajza található.
Mint ismert, a Final Fantasy X/X-2 HD Remaster cross-save funkcióval rendelkezik a PS3-as és PS Vitás változatokkal, betöltését követően pedig szabadon váltogathatunk majd az eredeti és a felújított zenék között – csak a nosztalgia kedvéért.
totyak
10 éve, 10 hónapja és 2 heteEz a cross save tök jó dolognak tűnik. Otthon elkezded a játékot, aztán út közben Vita-n folytathatod.
golem
10 éve, 10 hónapja és 2 heteNekem ez a játék nagyon kiesik úgyhogy én kibírom…🙂