Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Lionhead Studios-nál nem sokat pihentek a srácok a tavaly ősszel összehozott Fable folytatás óta, jelenleg már a második expanzió fényesre csiszolásával foglalatoskodnak, amelyet május magasságában kívánnak áruba bocsájtani az Xbox Live-on, jelentették be tegnap délután. A januári Knothole Island után a See The Future címre keresztelt bővítmény csatlakozik a játékhoz, ismét egy halom extrával, kalanddal, figurával, és persze tárgyakkal.
Pontos dátumot egyelőre nem tűzött ki Peter Molyneux fenemód rátermett csapata, a hónap viszont már kőbe gravírozott, május, az árszabást szintén nem rejtették véka alá, 560 Microsoft pont kicsengetése után máris magunkhoz hívhatjuk a második toldalékot a tavasz utolsó havában.
A See The Future kiemelt tartalmai között kap helyet Murgo, a The Ghosts of the Snowglobe Quest, a The Cursed Knight Quest és a The Colosseum is. Emellett újabb haj illetve ruha viseletek, tárgyak és tonnányi extra várja az Albionban kalandozni vágyókat. A PC-s tábor epedve várja a számítógépes port bejelentését, helyettük viszont a konzolos tábor örvendhet a masszív támogatásnak. Talán majd legközelebb.
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 heteGondolom, ide és ékes angol nyelven fog kijönni a kiegészítő. Legalább use-olhatluk a lapátot és examine-olhatjuk a kallantyút, majd frop item az ásót… Min 1200 MS pont, szétcseszett nyelvtan, éljen a jogtiszta program – VALÓDI ELŐNY! 😛 Katasztrófa a köbön. Ja, tudom! Ha nem tetszik-ne vegyem meg, sőt! el is mehetek az országból. De marha jó nekem, hogy megkaptam a szabad cselédvándorlás lehetőségét. 🙂
vendeg
16 éve, 9 hónapja és 2 heteoops, benéztem! A cikket nem olvastam végig, nem 1200 pont, hanem óóóóóóóóóóóóóriási kedvezményként csak 560.
futuretro
16 éve, 9 hónapja és 2 heteMinden bizonnyal, hiszen nincs hivatalosan magyar Xbox Live, tehát letölthető cuccok nem kapnak szinkront, vagy feliratot. Elnézést ha tévedek, de én így tudom.