Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Ki az aki a sok kockulás mellett még szokott társasozni? Meglehet a Lego is pont azért választotta, hogy egyre jobb brandek mellé adja a nevét, mert így többen játszanak vele a gép előtt, mint a szőnyegen, ráadásul talán az életkor is kitolódik 18 fölé. Az sem új, ha egy társasjátékot adaptálnak számítógépes játékká, - emlékezzünk csak a Warhammar 40k Down of War-ra - az viszont meglehetősen kuriózumszámba megy, ha egy videojátékból, vagy számítógépes játékból készítenek táblásat. Na ez történt most.
Ráadásul Angry Birds társasjátékunk lehet, amit még ha nem is használunk ki, nagyon jól fog mutatni a szekrény tetején. A játékot a Mattel készíti és idén májusban rá is tehetjük a karmainkat, meg a csőrünket, s mindössze 15 dollárt fog kóstálni. A játékmenet ugyan nem lesz az a hú de nagy durranás, ugyanis kártyákat kell majd húznunk, amiken rajta lesz a teljesítendő, illetve lerombolandó feladat. Az egyik legjobb dolog, hogy minden kemény műanyagból készül, ütés és törésálló lesz, és kapunk egy működő katapultot is. Azzal pedig talán mindenki egyet ért, hogy aki nem is akar majd ezzel játszani, 3000 forintot simán megér majd egy kis minikatapult, amivel sok sok borsot lehet törni családtagjaink és barátaink orra alá.
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjaEz nagyon LOL. Telón már végigtoltam sztm jó kis játék elvan találva, na de hogy társasba. Ez nagon komoly😄
lacyboy
15 éve, 1 hete és 2 napjaTelon jó game nade társasba?!
ajstyles
15 éve, 1 hete és 2 napjamajd az 5 évesek jól eljátsznak vele ahogy a katpult max 5 cm-et lő ki és nem tudják mit csináljanak vele😛
totyak
15 éve, 1 hete és 1 napjaNa neeee! Angry Birds úgy terjed, mint a pestis. Ha jól tudom lassan már minden platformon megjelent, most meg még ez is.
ajstyles
15 éve, 1 hete és 1 napjaJamjam már csak a PC lóg ki a sorból😄