Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Famitsu magazin legfrissebb lapszámából megtudtuk, hogy május magasságában kerül fel a konzolok online szolgáltatásaira a Final Fantasy XIII-2 soron következő letölthető tartalma, amely a Square Enix jó szokásához híven nem csak néhány újabb fegyvert és ruhadarabot, hanem egy tartalmas kis történetet is leszállít a rajongóknak. A köznyelv által Lightning story DLC-nek hívott bővítmény ugyanis továbbgondolja az alkotás hősének sztoriját és ismét összetűzésbe sodorja esküdt ellenségével, Caiusszal.
Magáról a letölthető bővítményről ennél lényegesen több információnk sajnos nincs, arra azonban még mérget vehetünk, hogy a több órányi játékidő mellett a fejlesztők módosítani fognak a harcrendszeren, amit így sokkal közérthetőbbé próbálnak majd varázsolni.
A Lightning DLC-t ugyanakkor azért is érdemes lesz beszerezni, mert a Famitsu magazin tudomására jutott korábbi információk szerint ezzel zárhatjuk majd le a legújabb Final Fantasy történetét. Pontos árat az illetékesek egyelőre még nem közöltek a bővítménnyel kapcsolatban, de abban már biztosak lehetünk, hogy májusban várható a premier.
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteHmmm, várós várós!
vendeg
13 éve, 10 hónapja és 2 heteLehet hogy jobban fog tőle tetszeni a game mert most nagyon ott tartok hogy megbántam hogy megvettem
braddock
13 éve, 10 hónapja és 2 heteÉn is pályáztam rá de szerencsémre megláttam havernál és meg is győzött hogy nincs rá szükségem!