Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Májusban már érkezik is a Dreams early access változatához az első komolyabb frissítés, miáltal egy sor olyan újdonság került az alkotásba, amit már a premierkor is hiányoltak a felhasználók. Ennek értelmében még több tutorial és sablon kerül implementálásra a szoftverbe, azonban a kreatív elmék sem maradnak izgalom nélkül, merthogy megannyi új felhasználható asset is jön, így szolgáltatva még több lehetőséget álmaink megvalósítására.
Ezeken felül még a szintsapka is kitolásra került, most már akár egészen level 100-ig is felhúzhatjuk a profilunkat, no meg a Dreamiverse is friss funkciókkal gazdagodik, mint például a más felhasználók blokkolási lehetősége. Továbbá a Game Informernek elárulták, hogy vizsgálják a további irányítási lehetőségeket, így azt sem zárják ki, hogy a jövőben akár egér-billentyűzet kombóval is vezérelhetjük majd a Dreams-t.
Egyelőre nem tudni, hogy a részletezett frissítés napra pontosan mikor jön.
hellblade
6 éve, 8 hónapja és 3 heteDe még meg se jelent a játék,vagy csak amerikába elérhető vagy mi van ezzel? 😄
mordorer
6 éve, 8 hónapja és 3 heteEz már megjelent? 😮
ronalddo
6 éve, 8 hónapja és 3 heteNem semmi, hogy gyakorlatilag mindent meg lehet benne csinálni. 😮
marco
6 éve, 8 hónapja és 3 heteMegjelent, nálunk már megy a teszt.
hellblade
6 éve, 8 hónapja és 3 heteKöszi! 🙂
ryuthestar
6 éve, 8 hónapja és 3 heteÉn inkább a vr támogatásra tppelnék, mint az egér+billre… 🙂
warriorautobot
6 éve, 8 hónapja és 2 heteKonzolokra is eljött az Early Access korszak? 😮
Ezt így annyira nem preferálom. 🙁