Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Square Enix csapata a mai napra virradóra bejelentette, hogy a Gas Powered Games felügyelete mellett, de az Obsidian Entertainment fejlesztésében készülődő Dungeon Siege III egészen pontosan május 27-én kíván megérkezni az európai boltok polcaira, hogy a sorozattal kapcsolatos nosztalgikus érzéseinket teljesen mai és modern élményekké varázsolja. Minderről természetesen hivatalos közlemény árulkodott számunkra, így el is felejthetjük az olyan gondolatokat, miszerint pletykáról beszélünk.
A Square Enix mindemellett felhívta a figyelmünket arra is, hogy érdemes lesz nézegetni a játék különböző előrendelői akcióit, lévén, ha olyan helyről rendeljük meg a készterméket, akkor akár exkluzív tartalmakhoz is juthatunk, az illetékesek szerint ugyanis terveznek csak az első napon feloldható bővítményeket, így különböző tárgyakat és egyéb felszereléseket, amelyek alapból nem lesznek elérhetők a játékban semmilyen formában sem. Május 27-én tehát Dungeon Siege III európai premier, PC-re, PlayStation 3-ra és Xbox 360-ra.
vendeg
14 éve, 11 hónapja és 2 heteÜnnepnap. Nagyon várom!🙂