Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az egyik legmegbízhatóbb szivárogtató, a Microsoft Store jóvoltából derült ki, hogy nagyon a kanyarban van már a Dragon Quest Builders 2 megjelenése, ugyanis az áruház által megtudtuk, hogy május 4-én jelenik meg a játék a redmondiak konzolján. Sőt mi több, ezzel egyetemben kapásból elrajtol a szoftver a Game Pass kínálatában is, így az előfizetők szabadon hozzáférhetnek már a premier napján hozzá. A PC-s Game Pass-be is belekerül, az árazás pedig 49,99 amerikai dollár lesz, ami forintba átszámolva közel 15 ezret jelent.
Eredetileg Switch-re és PS4-re adták ki még 2019 júliusában a játékot világszerte, amit aztán a Steames megjelenés követett 2019 decemberében, most pedig rá másfél évre leszállítják az építkezős RPG-t Xbox One-ra is, ezzel gyarapítva a konzolon lévő lineupot.
patrik94
4 éve, 8 hónapja és 3 heteA végén csak megkapják ők is.
vape
4 éve, 8 hónapja és 3 heteJobb később mint soha. 😄
petrovicsz
4 éve, 8 hónapja és 3 heteNem kapkodták el. 😄
direktor
4 éve, 8 hónapja és 3 heteElég sokára érkezik nekik.