Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A baseball, mint sport kis hazánkban nem annyira közkedvelt, mint például Amerikában, de azért az alapismereteink úgy gondolom megvannak róla. Ha mégsem lennének, akkor nem kizárt, hogy most a PC-s tábor számára is megnyílnak az ismerkedős kiskapuk, hiszen a játékról elkészült legutolsó trailer végén a felsorolt platformok között helyet kapott a PC felirat is, ami reméljük, hogy nem technikai malőr, hiszen ha ez készakarva, hivatalosan került oda, akkor a létező minden reményünk megvan arra, hogy PC-re is ellátogasson a Major League Baseball 2K9...
Az alkotás maga a baseballozás minden apróságát mutatja be és hasonlatos a többi jól ismert sportjátékhoz, ami az évenkénti megjelenéseket és a minimális újdonságokat takarja. Nem kizárt, hogy a játék elsősorban Amerikában lesz népszerűbb ezen a platformon is, de úgy gondolom akad néhány ember a világ más részein is, akik szívesen betöltenének egy baseball játékot. Hivatalos megerősítés természetesen egyenlőre még nem érkezett, de a bizonyítékul szolgáló képet ti is megtekinthetitek. Íme:
tibit
16 éve, 11 hónapja és 2 heteÉjszakai műszak Maniac?
Beszélni kellene ezzel a marco gyerekkel, halálra dolgoztat itt benneteket, az átlagember 8órát dolgozik naponta, te meg reggel 8tól este 8ig! Egy biztos, jómunkásemberrel van dolgunk😉
raiden
16 éve, 11 hónapja és 2 heteAz előbb írtam,a tisztelet fontosságáról..”Marco gyerek”?😮 Ezt még ÉN sem engedhetem meg magamnak..😮😛
tibit
16 éve, 11 hónapja és 2 heteopsz, megfeledkeztem magamról😕😉
De tételezzük fel, hogy marco rendes és megértő, tán nem fog bántani!!?
Meg azt a „Marco gyerek” dolgot sem szó szerint kell érteni, ez afféle megszólítás, vagy tudom is én mi de semmi negatív velejárója nincs……..🙂
raiden
16 éve, 11 hónapja és 2 heteTe érzed..😉
maniac
16 éve, 11 hónapja és 2 heteTibi, ez nem csak munka, hanem egy elhívatás és egy életérzés…😉 A fanatizmusról nem is beszélve…🙂
marco
16 éve, 11 hónapja és 2 heteHát Tibit, ez épp az, amihez semmi közöd nincsen. A marco gyerekkel nem kéne beszélni, mindenki, aki itt dolgozik, azért dolgozik itt, mert szereti azt, amit csinál. Nincsen semmi baj azzal, ha spanoskodunk, de ne vigyük túlzásba… Köszi!
tibit
16 éve, 11 hónapja és 2 heteAmit írtam azt nem is komolyan gondoltam, persze, hogy nem fogunk neked írni az ügyben, hogy ne 8-8ig cikkezzen maniac, és pl. írhatnám most hogy Raiden gyerek, de azt nem értem, hogy miért sérti ez az embereket vagy a tiszteletet irántuk! …