A Majesty 2 betöltése után első dolgunk az lesz, hogy kiválasztjuk szívünkhöz a legközelebb álló karaktert, majd őt királlyá téve, felépítjük köré birodalmát, amibe építünk néhány szép és hasznos épületet, gyártunk egy nagy létszámú hadsereget és melléjük néhány hőst, majd indulhat is a hadakozás, a védekezés, a menedzselés és minden más egyéb.
Még a tavasz folyamán történt, hogy egy fejlesztő úgy foglalta össze a második Majesty-t, mintha a Sims-et, a Warcraft-ot, és a Settlers-et összekevernénk, és kellő hangulattal felruházva tálalnánk. A triumvirátus felhozatala talán valóban nem is létidegen a játéktól, mindenesetre hamarosan magunk is kideríthetjük, lévén szeptember 11-én már a boltok polcaira kerül a program, természetesen kis hazánkban is. Ha addig unatkoznál, akkor fusd át a frissen befutott képeket.