Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Sony újabb eladási adatokat közölt a The Verge magazin munkatársainak arról, hogy miként is alakulnak mostanság hardveres eredményeik, így kiderült, hogy a PS4 már a 60 milliós álomhatárt nyalogatja. Bár egyelőre még nem haladta meg, Shawn Layden, a Sony amerikai részlegének elnöke szerint azonban már nagyon közel vannak hozzá, így nem sokára bizonyára újra jelentkezhetnek azzal kapcsolatban, hogy milyen elképesztő eredményt értek el.
Ehhez kapcsolódóan Jim Ryan, a Sony globális eladásaiért felelős embere a Polygon magazinnak kifejtette, hogy közben sokkal jobban fogy a PS4 Pro is, mint amit korábban vártak tőle, ezáltal minden ötödik eladott PlayStation 4 már ebből az erősebb változatból kerül ki.
Megtudtuk továbbá, hogy közben a PlayStation VR headset is meglepően jó eredményeket tud felvonultatni, hiszen a kiegészítő eladásai meghaladták az 1 millió példányt, ami nem meglepő azok után, hogy már februárban 915 ezerről beszélt a Sony. Egyáltalán nem rossz ez a HTC Vive 420 ezres és az Oculus Rift 243 ezres adataihoz képest!
patrik94
8 éve, 7 hónapja és 2 hetePSVR nem muzsikál túl jól.
skyker
8 éve, 7 hónapja és 2 heteMilyen szempontbol?
warriorautobot
8 éve, 7 hónapja és 1 heteNagyon szép teljesítmény, VR meg kiemelkedően.
totyak
8 éve, 7 hónapja és 1 hetePSVR ahhoz képest nem is rossz, hogy mégegyszer annyi az ára, mint maga a konzol.