Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az Aksys Games legújabb bejelentéseiből kiderült, hogy a Black Tower Studios-szal közösen nekiláttak egy új PlayStation 3-as akciókaland készítésének, ami a Magus címet kapta a keresztségben. A 2014-ben megjelenő alkotás egy olyan emberről szól, aki már börtönben született, és egész életét fogságban töltötte, holott isteni képességekkel rendelkezik, így bármilyen úton-módon, de ki kell szabadulnia, és be kell teljesítenie végzetét.
A Magus keretein belül különféle isteni erők birtokában lehetőségünk lesz tűzlabdákat lőni, vagy feltámasztani a halottakat – méghozzá kék, piros és zöld kristályok segítségével -, majd később választhatunk, hogy melyik erő mesterévé szeretnénk válni. A játékról bővebb részleteink nincsenek, de egy rövidke teaser trailerünk még akad:
ravor
12 éve, 1 hónapja és 4 heteNem néz ki rossznak, csak szimplán rossznak😄 Talán még lesz belőle később pozitív csalódás, de eddig NEM😄
totyak
12 éve, 1 hónapja és 3 heteEnnyiből nem igazán tudok véleményt mondani róla. Viszont felidézte bennem fiatalkorom egyik játékát, a Mágus-t, amit még papír alapon kellett játszani, 10 oldalú dobókockákkal és történet könyvekkel. Régi szép idők.
fantis6
12 éve, 1 hónapja és 2 heteérdekesnek hangzik