Az eddigi videók egy nagyszerű produktumot sejtetnek, amely egyrészt igyekszik megőrizni az előd jellegzetes vonásait (erős történet, fenomenális hangulat), másrészt megpróbál nyitni a szélesebb tömegek irányába (GTA-ban látott ötletek alkalmazása). A lenti videó inkább az előző tulajdonságot villantja fel, néhány morzsa segítségével megismerkedünk a Szicíliában született Vito Scalettával, megpillantjuk, hogyan csatlakozott a szervezett bűnözés egyik helyi fellegvárához, noha idős édesanyja megpróbálta óvni ettől. A fordulatos, korhű sztori tehát ismét meg fog jelenni, reményeink szerint legalább annyira megdöbbentő végkifejlettel, mint amilyennel az első Mafia rendelkezett. Európa augusztus 27-én, az USA pedig 24-én kapja meg a végeredményt, iskolakezdésre pont ideális lesz.
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Mafia első része minden idők egyik legjobb sandbox játékának számít, emellett már évek óta büszkén viseli a kult státuszt. A 2K Czech nem kevesebbet szeretne, minthogy a folytatásra is legalább ilyen jó szívvel emlékezzenek majd 10 év múlva az emberek, és ennek láthatólag mindent alá is rendel. A fejlesztés már évek óta folyik, az alkotásnak többször meg kellett volna jelennie, a srácok azonban újabb és újabb csúszásokat rendeltek el a megfelelő finomítások megtétele érdekében. Szerencsére a 2K Games partner volt ebben, nem siettette a csapatot, és ennek augusztus végén arathatja le a gyümölcseit.
lacyboy
15 éve, 7 hónapja és 1 heteDe várom már !
shadow_1
15 éve, 7 hónapja és 1 hetekomoly 😄
shade
15 éve, 7 hónapja és 1 heteEz kell! 😄
dorcika
15 éve, 7 hónapja és 1 heteVárjuk, várjuk! 🙂
mmartina
15 éve, 7 hónapja és 1 heteIskolakezdésre… hajj ajj! 😄 *Kíváncsi*
snoopworld
15 éve, 7 hónapja és 5 napjaNagyon király játék szerintem is mindenkinek ott kell legyen a polcon nekem is ott lessz