Az Amanita Design fejlesztésében készülődő alkotás egy valóban egyedi darab lesz a sorban, bár játékmenetében semmi újdonságot nem fog közvetíteni a rajongóknak, küllemében és megvalósításában azonban már mosolyt és egyben ámulatot ültethet a mit sem sejtő kalandjátékosok orcájára.
A játék betöltése után ugyanis egy kissé futurisztikus, vagy ha úgy jobban tetszik, steampunk környezetbe kerülünk, ami rettentően fontos részlet a Machinarium kapcsán, hiszen ez adja a program egyedi kinézetét, és a környezet követelményeinek hála (robotok, érdekes gépek) a fejtörők nehézségét is. Nehéz szavakkal elmondani azt a látványt, de sokkal inkább élményt, amelyet az alkotás kínál a fanatikusoknak, éppen ezért a megjelenés előtt jóval, az illetékesek már a tegnap esti órákban napvilágra hozták a játék demóját, hogy akinek eddig ködfoltok jelentkeztek a Machinarium név hallatán, tisztán tudja, hogy mire számítson a betöltése után.
A program teljes verziója mindemellett már előrendelhető a legtöbb digitális disztribúciós rendszeren, birtokba azonban csak a megjelenéskor, azaz október 16-án vehetjük. Ha te esetleg azok közé tartozol, akik már tűkön ülve várják ezt a piros betűs napot, és alig bírod ki a játék megjelenéséig, egy percet se csüggedj, hiszen ha az alábbi linkre kattintasz, néhány perc alatt magadévá teheted a Machinarium kipróbálható verzióját.
Machinarium_Demo.exe/' target='_blank' rel='nofollow'>Machinarium demó