Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Az asztali gépek esetében sokszor merül fel a kérdés, hogy a saját magunk által összeállított, vagy a készen vett gépek jelentik a jobb megoldást, erre a dilemmára a gyártók a konfigurálási lehetőséget ötlötték ki. Az ASUS nemrég bejelentett, ASUS M32 néven érkező asztali számítógépe is ilyen formában kerül piacra, hiszen a minőségi polírozott fém kialakítás mögött bizonyos kereteken belül a felhasználó saját ízlésére és igényeire van bízva a belső összetétel. Persze az ASUS a kínáltba is magas minőségű hardvereket tett bele, így például az nVIDIA vagy az AMD megoldásai mellett az Intel processzorai közül is választhatunk.
Az újdonság főként a multimédiás felhasználást előtérbe helyező felhasználók számára jelent praktikus megoldást, ám ezzel együtt természetesen a játékosokat is ki tudja szolgálni az új M32. A gyártó új asztali gépe természetesen megkapta a SonicMaster technológiát, valamint az ASUS mérnökei a halk működésért is sokat tettek, így a gép átlagosan 25dB alatt duruzsol. Említést érdemel még az ASUS Ai Charger is, mely a gép leállása esetén is igen gyorsan tölti fel mobileszközeinket. A termék hazai megjelenésének időpontja és árazása még nem ismert.
totyak
11 éve, 9 hónapja és 19 órájaMég így is jobban megéri szerintem az alapoktól egy saját gépet építeni.
1000feri
11 éve, 9 hónapja és 17 órájajobb az épített 😉
kpal
11 éve, 9 hónapja és 3 órájaSzép szép,de vagyunk páran akik szeretjük magunk összeépítgeti .