Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Capcom kiváló árkád lövöldéje már több, mint egy éve formát öltött és komoly népszerűségre is szert tudott tenni, ám a zord bolygón való kalandozás eddig csak az Xbox 360 és PC tulajdonosok kiváltsága volt. A japán fejlesztő és egyben kiadó rászánta magát egy PlayStation 3-as port elkészítésére, melyet álló tapssal fogadott a nagyérdemű Sony-s tábor. A legutóbbi PlayStation Store frissítéskor meg is érkezett a beigért demó, de mostanra el is távolították onnan.
A Sony most a játékos közönség bocsánatáért esedezik, hiszen, mint utóbb kiderült, hibásan került fel az anyag az online felületre és a probléma észlelése után azonnali hatállyal el is távolították onnan. Megnyugtatnak mindenkit, hogy gőzerővel dolgoznak a hiba kijavításán és amint sikerül fixálniuk a fellépő kellemetlenségeket, ismét elérhetővé teszik az ingyenes online multiplayer trial-t az érdeklődők számára. Aggodalomnak tehát helye nincs. Egyelőre pontos időpontot nem közöltek, de hamarosan számíthatunk a kijavított és remélhetőleg már probléma mentesen működő próba verzióra.
dante576
17 éve, 11 hónapja és 1 heteNekem még megvan a hibás de azon kívűl,hogy minden szobára azt írja hogy megtelt mást nem tapasztaltam!2szer tudtam már játszani online és nagyon vad lett!!!😉