Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A kétfős Zeboyd Games csapata a PAX Prime alkalmával, egy videó kíséretében mutatta be legújabb, fejlesztés alatt álló retro stílusú sci-fi szerepjátékát, amely a Cosmic Star Heroine névre hallgat. A készítők elmondása szerint a Cosmic Star Heroine a '90-es évek klasszikus RPG-inek hangulatát igyekszik a képernyőkre varázsolni, olyan legendás műveket alapul véve, mint a Chrone Trigger (vizuális stílus, harcrendszer), a Phantasy Star sorozat (a játékvilág hangulata, a karakterek ábrázolása), illetve a Suikoden sorozat (politikai ármányok, főhadiszállások menedzselése).
A játékos Alyssa L’Salle felett veheti át az irányítást, aki a galaktikus kormány egyik leghírhedtebb ügynöke, a világ többszöri megmentője. A történet során sötét összeesküvésekre bukkan, inkognitója pedig lelepleződik, így számos bűnszövetkezet ered a nyomába. A Cosmic Star Heroine jövőre érkezik PlayStation 4 és PlayStation Vita konzolokra, előreláthatólag 10 dolláros áron.
juhaszandor
12 éve, 11 hónapja és 2 heteÉn ilyen grafikával bármit szívesen játszanék. Broken Sword-ot is csak azért szerettem, mert ilyesmi kinézete volt az első és második résznek. Kár, hogy ilyen kevés fejlesztés van ilyen kinézettel, szerintem még mindig lenne rá igény.
angryknight
12 éve, 11 hónapja és 2 heteérdekes játéknak tűnik 😄
rdave
12 éve, 11 hónapja és 2 heteEzért veszek next-gent. xD Egyébként PS3 hol marad? Lehet jövőre már ott az utód, de még így is PS3-on lesznek a legtöbben, PSVitával szemben meg még jó sokáig előnyben lesz… 😄
totyak
12 éve, 11 hónapja és 2 heteFurán néz ki szerintem, ehhez nem kéne PS4.
lolz
12 éve, 11 hónapja és 2 hetePontosan.PS3-ra megérné kiadni.
alice
12 éve, 11 hónapja és 2 heteejj ne csak nextgenre már mindent :C ennek nem kell az pfff, és eléggé érdekel :C