Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Pandemic stúdiójának bezárása rengeteg fanatikus szívét törte darabokra, lévén a csapatnak arra sem maradt esélye, hogy kiélvezze a The Saboteur sikereit, rövidke pályafutásuk során ugyanis ez az alkotás lett messze a legjobb, amit tőlük kaptunk. Az Electronic Arts mégis kegyetlenül lepecsételte a bezárást alátámasztó iratot, és hagyta sorsára a legtöbb projektet, aminek a srácok időközben nekiálltak. Ilyen volt például a Legends is, amelynek létezéséről a minap hullt le a lepel.
Az elkövető Dorian Campo, egy ex-Pandemic tag volt, az ő blogján tűnt fel három roppant hangulatos koncepciós rajz, amelyekről csak annyit tudunk, hogy egy Legends névre keresztelt, PlayStation 3-ra, Xbox 360-ra és PC-re érkezett alkotás lett volna. A képek áttanulmányozásakor egy elég érdekes, futurisztikus, illetve sci-fi hangulatú világ tárul elénk, ahol komoly szerepet kaptak volna a repülő szerkezetek. Az egész kísértetiesen hasonlít egy régebbi egész estés anime alkotásra, a koncepció pedig egyedinek látszik, azonban sajnos kár minden találgatás, lévén a Legends már lassan fél éve egy kukázott program, pedig ez a három ártatlan rajz is már sokat ígérőnek látszik. Vajon milyen lett volna a késztermék?
popapa
15 éve, 9 hónapja és 2 heteValóban érdekesnek tűnik ez a pár illusztráció! De manapság egyre több leendő alkotás süllyedhet a homályba, az által, hogy sok remek stúdió, fejlesztő kerül az utcára!? Sok tervezetből még ennyit sem láthatunk!! Sajna!!!😕
marco
15 éve, 9 hónapja és 2 heteA Saboteur kifejezetten jó játék volt. Sokan lehúzták, de nálam a 10-es skálán legalább 8. Ez a Legends pedig valóban ígéretes terv volt az alapján, amit most látunk.