Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Final Fantasy XV minden túlzás nélkül a Square Enix eddigi legnagyobb befektetésének tekinthető, és a projektbe ölt pénzt a cég természetesen viszont is szeretné majd látni a későbbiekben. Hogy mégis hány példányban kellene fogynia ehhez a játéknak? Hajime Tabata, a játék igazgatója a Kotaku munkatársainak nemrégiben elárulta, így megtudtuk, hogy ha mindennel együtt szeretnének nullára kijönni, akkor ahhoz legalább 10 millió Final Fantasy XV-öt kellene hazavinniük a rajongóknak a boltok polcairól.
Mivel a kiadó becslései szerint a sorozat eddigi legjobban fogyó epizódja lesz majd az új Final Fantasy, ezért ez a szám messze nem elérhetetlen a részükről, pláne ha még a régóta pletykált PC-s változat is befuthat a konzolosok után.
rdave
9 éve, 9 hónapja és 3 heteNem lehetetlen, főleg, hogy komoly az érdeklődés utána, de azért elég húzós a tíz milliós példányszám, pláne úgy, hogy akkor még csak nullán fognak állni.
totyak
9 éve, 9 hónapja és 3 heteÍgy mi értelme játékot fejleszteni, hogy 10 millió eladott példány kell a nullszaldóhoz? Ezek nem azért csinálnak játékot, hogy nekünk jó legyen, hanem hogy pénzt keressenek vele.
kpal
9 éve, 9 hónapja és 3 heteRemek sorozat. Csak ne egy hét alatt akarják ezt elérni.
rdave
9 éve, 9 hónapja és 3 heteÉn két okát látom annak, hogy rengeteget költöttek rá. Először is valószínűleg nem tíz milliót akarnak eladni, hanem többet. Második oka, hogy az egész Final Fantasy nevet megerősítsék újra, ami hosszabb távon lesz bevétel.
ravor
9 éve, 9 hónapja és 3 heteSzerintem simán visszahozza nekik az árat, sőt.. 😄
1000feri
9 éve, 9 hónapja és 3 heteSenki sem csinál valamit azért hogy valakinek jó legyen.
Mindenki pénzt akar keresni..
rdave
9 éve, 9 hónapja és 3 heteNem sok hited van az emberiségben… 😄
totyak
9 éve, 9 hónapja és 3 heteEz nem egészen igaz talán, dew a játékiparban igen.
warriorautobot
9 éve, 9 hónapja és 3 heteNem kis célt tűztek maguk elé.
Majd kiderül idővel. 😉