Eddig soha nem látott momentumok ugyan előkerültek az alkotás kapcsán, sokak szerint már most elég mindaz, amit láttak, a Valve azonban még mindig szeretné meggyőzni a fanatikusokat, hogy szakmájukat nem néhány pálcán lőtték.
A mai napon ugyanis bejelentettek alkotásukhoz egy teljesen új játékmódot, illetve egy extra nehéz fokozatot, hogy még több strigulát tudjanak húzni az "újdonságok" felirat alá. Kezdjük az új móddal, amely a Scavenge névre hallgat, és egy érdekes koncepciót kínál a játékosoknak. A módozat betöltése után ugyanis egy, a pályán található generátort kell folyamatosan ellátnunk üzemanyaggal, amely elsőre egyszerűnek tűnik, de egy kisebb zombiseregek között, illetve folyamatosan visszafelé pörgő számlálóval, valamint jól elrejtett benzineskannákkal már korántsem könnyű feladat. Minden egyes naftával töltött kanna kiürítése után számlálónk pozitív irányba indul meg, amely lehetővé teszi, hogy még tovább és tovább töltögessük a mindig éhes generátort.
Érdekes játékmód, meg kell hagyni, bár többen is csalódásukat fejezték ki egyes külföldi fórumokon, mivel egy kicsit több kreativitást vártak a Valve brigádjától. Természetesen a srácokat sem kell félteni, hiszen ha nem lenne elég a játékmód, akkor egy új nehézségi fokozat bevezetésével már biztosan megszépül kicsit az összkép, lévén a brigád Realism néven bejelentett egy hardcore módot a Left 4 Dead 2-höz, amely a csapat szerint a "szuper hardcore játékosoknak" készült. Állításuk szerint roppant nehéz lesz még a leggyakorlottabb fanatikusoknak is helyt állni ebben a fokozatban, mindenesetre ez már újabb két újdonság, ami a második zombiapokalipszis számlájára írható. Novemberben indul a móka, addig tessék készülni, és örülni, ha pedig szeretnéd hasznosan eltölteni az időt, less bele az új játékmódba, hiszen az alábbi két videó arról szól.
#tv#
#tv2#