Az alapszituáció tehát adott, külföldi kollégáink pedig nagyon gyorsan kitalálták ebből, hogy feltehetően az első, játékhoz érkező letölthető tartalom miatt került élesítésre ez a weboldal, mert az első részhez is több ilyen érkezett, a banda tagjai éppen négy főt tesznek ki, tehát minden adott egy érdekes és tartalmas DLC elkészítéséhez. A nagybetűs de azonban itt következik, hiszen a Valve soha nem készített honlapot egyetlen bővítménynek sem, tehát felettébb furcsa, és túlontúl egyértelmű is lenne, ha valóban ez lenne a háttérben.

Reméljük, hogy hamarosan lehull a lepel az egész sztoriról, hiszen egyes források szerint nem zárható ki az sem, hogy egy vadonatúj játék kerül bejelentésre a név alatt. Mielőtt azonban beleőrülnénk a sok feltételezésbe, menjünk inkább vissza Left 4 Dead 2-t játszani, és várjuk türelemmel a Valve bejelentéseit.