Örülünk-e vagy sem, az bizony most nem kérdés, hiszen a válasz egyértelmű nem, lévén a Left 4 Dead 2 körül szép kis botrány kerekedett ki a bejelentést követően, amely ugyan már teljesen felszívódott, hatását mégis érezni, hiszen a rajongók többsége elbizonytalanodott. A média és az újságírók ugyanis állíthatnak amit akarnak, a kezdetben kialakult és az ezrek által elhitt negatív élményt csak és kizárólag egy demó tudná eloszlatni az emberekkel, ez viszont csak azoknak fog járni, akik biztosan meg is veszik a játékot.
A döntés tehát mindenképpen negatív volt a Valve brigádjától, és reméljük, hogy ha nem is ebben az időpontban, de legalább a megjelenést követően kihoznak egy kipróbálható verziót mindenki számára játékukhoz, hiszen az egyértelműen segítene az embereknek a döntésben. Mindenesetre arra jó volt a mai napon megtörtént bejelentés, hogy legalább megtudtuk, PC és Xbox 360 verzió is készül a demóból, amely egyes meg nem erősített források szerint november elején mindenki számára elérhető lesz, de mivel a Valve ezt nem erősítette meg, maradjunk a jelenlegi koncepciónál.
lac
16 éve, 3 hónapja és 3 heteSzóval, úgy áll a dolog, hogy az emberek kipróbálják a demót, ami alapján dönthetnek, hogy megveszik-e vagy nem a teljes játékot. Most viszont azoknak lesz csak lehetőségük kipróbálni a játékot, akik előrendelik, tehát biztosan megveszik azt… Tisztelt Valve! Elmentek ti a jó…