Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Nintendo bejelentette, hogy Japán után Európában is leállítják a New Nintendo 3DS gyártását, ami egy régóta várt hír a cég kapcsán annak fényében, hogy a piacon már megtalálható egy ideje a New Nintnedo 3DS XL. A Nintendo közleményében kiemelte, hogy döntésük egyelőre a tengerentúli régiókat nem érinti, mint ahogyan természetesen az imént említett nagyobb képernyővel szerelt változat esetében sem kell azzal számolnunk, hogy leállna a gyártás, a kiotói óriás többi gépe marad termelésben.
Hogy mi az oka a történteknek? Ha valakinek nem lenne egyértelmű: a sima New Nintendo 3DS már a kutyának sem kellett, kizárólag akciókkal és speciális bundle csomagokkal lehetett eladni belőle bizonyos mennyiséget.
vape
8 éve, 6 hónapja és 5 napjaVéget ér egy korszak ezzel.
rdave
8 éve, 6 hónapja és 5 napjaNem ért véget egy korszak. A New Nintendo 3DS XL továbbra is gyártásban marad, mint ahogy a hírben is áll. (ugyanaz a hardver nagyobb kijelzővel és akkumulátorral) Plusz hamarosan kapunk 2DS XL-t is. Az eredeti 3DS már két éve nem kapható, de ezek a turbózott („new”😉 verziók is ugyanazt tudják, csak nyilván jobb minőségben. Tehát a 3DS generáció tovább él és virul.
direktor
8 éve, 6 hónapja és 5 napjaÉn azt hittem már rég leállították! 😄
totyak
8 éve, 6 hónapja és 4 napjaPersze, hogy a kutyának sem kell, ha egyszer kiadnak egy ugyanolyan jó hardverű gépet, csak nagyobb kijelzővel. Maguk ássák meg minden egyes kezdő handheld konzoljuk sírját azzal, hogy kiadják a frissített verziót hozzá. Amúgy meg én nem hiszem el, hogy a kutyának sem kellene, csak megfelelő áron kellene adni az XL-hez képest.
warriorautobot
8 éve, 6 hónapja és 4 napjaÉs tényleg hogy hogy még gyártották mikor már rég kint volt a „NEW” verzió plusz az Xl verzió is?
Nem csoda hogy nem vette ezt már senki.