A Földön maradt és a nukleáris háborútól sérült emberek ugyanis mutálódtak és létrehoztak egy saját civilizációt, amelyet Nak-nak neveztek el. A visszatérők természetesen nem hagyják annyiban, hogy holmi mutáción átesett faj uralja valamikori élőhelyüket, így elkeseredett háborút indítanak az emberszerű teremtmények ellen. Ebbe az óriási harcba csöppenhetünk majd mi is, ha valamikor 2011 elején megjelenik a Nitrozen sok-sok jóval kecsegtető MMO-ja, amely leginkább történetével és koncepciójával szeretné felhívni magára a figyelmet, semmint a játékmenet újdonságaival.