Noire névre hallgató krimi thrillert, amely egészen az 1940-es évek Amerikájába szeretné elrepíteni a játékosokat, és éppen a minap tudtuk meg, hogy ugyan konkrét megjelenési időponttal nem rendelkezik a produktum, továbbra is termelésben van, tehát a reményt ne adjuk fel vele kapcsolatban. Mint ahogyan azt sem, hogy csak és kizárólag PlayStation 3-ra érkezik a produktum, hiszen a platformválasztás körül is már régóta kérdőjelek vannak.
A Sony nagy fekete gépezetére természetesen biztos az L.A. Noire érkezése, a konkurens Microsoft konzoljára viszont egyelőre még nem nyert hivatalos megerősítést a projekt, mint ahogyan PC-re sem. Csak és kizárólag pletyka szinten tudjuk, már körülbelül egy éve, hogy a PlayStation 3 mellett a másik két platformra is ellátogat a GTA-ba ültetett detektív sztori, ám a sok pletyka előbb vagy utóbb talán valósággá válik, lévén egy újabb szóbeszéd került napvilágra, ismét a platformok kérdéskörében.
A Team Bondi csapatának egyik embere a ludas az ügyben, méghozzá Carl Ross, aki egy közösségi oldalon, az L.A. Noire után nem csak a PlayStation 3-at, hanem az Xbox 360-at és a PC-t is feltüntette, mint célplatformot. Ez, mivel nem hivatalos bejelentés, de tulajdonképpen illetékes személytől származik, talán az egyik legjobb kiindulópont a platformok tekintetében, de azért mérget még ne vegyünk rá, inkább várjuk meg a bejelentést, valamint a játékról is a bővebb információkat, hiszen eddig sajnos vajmi keveset tudunk róla.