Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
A Ubisoft bejelentette, hogy rögtön négyféle kiadásban is szeretnék a boltok polcaira dobni jövő februárban a Far Cry 6-ot, így a standard változat mellett lesz egy Gold-, egy Ultimate- és egy Collector's Edition csomag is. A standard kiadás nyilván nem igényel különösebb magyarázatot, ellenben a Gold Edition kapcsán tudni kell, hogy tartalmazza már a szezonbérletet - benne többek között három DLC-vel -, míg az Ultimate Editon a Season Pass mellett az Ultimaet Packkot is, ami még több extrával bővíti az alapokat.
A non plus ultra persze megint a Far Cry 6: Collector’s Edition lesz, amiben a Season Pass és az Ultimate Pack mellett ott lesz extraként egy 72 centiméteres lángszóró, mely természetesen nem funkcionál majd, csak replika, de így is kifejezetten menőnek nevezhető.
Ezen felül a csomag egy gyűjtői dobozban kerül elhelyezésre, de jár még hozzá egy 64 oldalas művészeti könyv, 10 matrica, steelbook, zenei CD, kulcstartó és még egy térkép is. Utóbbi 200 dollárba kerül majd, és a többi változattal együtt 2021. február 18-án érkezik.
golem
5 éve, 6 hónapja és 5 napjaDe kemény! xD xD xD
vape
5 éve, 6 hónapja és 5 napjaHát ha még működne is! 😄 Rögtön venném.
direktor
5 éve, 6 hónapja és 5 napjaÁhh KELL! 😄 Nagyon állat.
shade
5 éve, 6 hónapja és 4 napjaCsak dísz? Ehh… 😄
totyak
5 éve, 6 hónapja és 4 napjaSzerintem manapság már extrém drágák a gyűjtői csomagok. Némelyiket jó lenne megvenni, de 200 dollár az több, mint 60 ezer Ft, azért az kicsit húzós. Az egészben az a rossz, hogy ha kihagyod pénzhiány miatt egy kedvencedet, később boltban már nem kapod meg, használtan kereshetsz egy szebb darabot, ha találsz.
drift3r91
5 éve, 6 hónapja és 2 napjaNe átlag magyar fizuhoz nézd. Anno én is húztam a szám egy lámpáért ami 90k volt. Nanoleaf aurora rythm edition 15 paneles. Aztán amikor felraktam a falra és bekapcsoltam már pont nem érdekelt mennyi volt. Egy gyűjtőnek vagy rajongónak ugyan ilyen egy szobor. Sajnos itthon ha szeretnél egy szobrot vagy gyűjtői valamit utána esélyes a kenyér víz hónap végéig. De én azt mondanám bárkinek aki meg van őrülve érte hogy mindent nem kell nélkülözni az életben és tudom hogy csak egy tárgy de lehet fél évig bánná hogy nem csapott le rá.